Vasutas véradónap lesz pénteken országszerte

5

Pénteken lesz a kilencedik országos vasutas véradónap, az eseményre várják az önkénteseket. 

Közös közleményükben azt írták, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan advent időszakában szervezik meg a véradónapot.

Az akció célja az ünnep közeledtével véradásra szólítani az embereket, hogy „az egyik legértékesebb, legkülönlegesebb ajándék formájában fejezzék ki szeretetüket ismeretlen, beteg embertársaik” iránt – fogalmaztak.

Országosan tizennégy helyszínen várják az egészséges 18-60 év közötti embereket, akik hozzájárulhatnak az ünnepek alatti kiegyensúlyozott vérellátáshoz – tették hozzá. Vasútállomásokon, művelődési házakban, valamint a vasúttársaság területi igazgatóságain fogadják az önkénteseket Szegeden, Nyíregyházán, Debrecenben, Záhonyban, Dombóváron, a budapesti Nyugati pályaudvaron, Szolnokon, Kiskunhalason, Nagykanizsán, Békéscsabán, Székesfehérváron, Miskolcon, Pécsett és Szombathelyen.

Hangsúlyozták, hogy a véradáshoz személyi igazolvány, lakcímkártya és tajszám is szükséges.

Az ország egyik legnagyobb véradóakciója az elmúlt nyolc évben is sikeresen zajlott „az önkéntesség, az önzetlenség és az empátia jegyében”, tavaly több mint háromszázötvenen keresték fel a helyszíneket – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

5 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com