Már a gyermekorvosok is használhatják a táv-EKG-t

11

Már a gyermekorvosok is használhatják a táv-EKG-t, az úgynevezett Transztelefonikus EKG-t (TTEKG). Az eszköz segítségével bárhol elvégezhető a diagnosztikai eljárás, és a lelet akár egy mobiltelefonnal is beküldhető a szívcentrumba, ahol a kardiológus azonnal kiértékeli azt és dönt a további teendőkről – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője.

Győrfi Pál tájékoztatása szerint a készüléket már évek óta használják a sürgősségi ellátásban, és azzal minden mentőautót felszereltek. Hozzátette: egyre több háziorvos csatlakozik a rendszerhez, mostantól pedig már a gyermekgyógyászok is használhatják a TTEKG-t.

A rendszer abban segíti az orvosokat, hogy szívpanaszok esetén a lehető leggyorsabb és legpontosabb diagnózishoz juthassanak.

Emlékeztetett arra, hogy a statisztikák szerint Magyarországon a gyermekek 8-10 ezreléke, vagyis évente közel ezer gyermek „szívhibával” születik; a rendellenességet általában korán felfedezik és sok esetben szívműtéttel orvosolják. A TTEKG révén az elvégzett műtét után a kardiológus a távolból, a nap 24 órájában vigyázni tud hazaengedett gyerekekre.

Elmondta, további, életmentő lehetőséget jelent a táv-EKG azoknál a gyermekeknél, akik fizikai terhelés – így például tornaóra, sportfoglalkozás – során panaszkodnak rosszullétre, vagy ájulnak el hirtelen, de az orvosi rendelőben már panaszmentesek, így esetleges szívritmus-zavaruk, illetve a háttérben levő szívhiba rejtve maradhat.

A rosszullét idején készített, akár az iskolából, vagy edzőteremből elküldött TTEKG még időben fényt deríthet a betegségre, amivel tragikus, és sajnos gyermekeknél is előforduló hirtelen haláleseteket előzhetünk meg fűzte hozzá.

Forrás: MTI

11 hozzászólás

Reply To Klári Bükiné Rajnai Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com