Kilencedik alkalommal választják meg az év orvosát, hétfőn indul a jelölés

14

Kilencedik alkalommal választják meg az év orvosát, az idei Astellas-díj pályázatai újdonságokat is tartalmaznak. 

A legkiválóbb és legemberségesebb hazai orvosok felkutatására és elismerésére létrehozott Év orvosa pályázatot az alapító Astellas Pharma, a MOTESZ (Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége), a Magyar Kórházszövetség és a négy hazai orvosképző egyetemi klinikai központja idén is közösen hirdette meg. A kilencedik pályázati jelölés hétfőn indul.

A közönségdíjra a betegek saját kezelőorvosaikat, illetve a gyógyulásuk során megismert osztályt jelölhetik. Szakmai jelölést pedig az egészségügyi intézmények, a gyógyító és ápoló tevékenységet folytató szervezetek, a kompetens civil szervezetek, az országos és regionális szakfelügyelő főorvosok, valamint a korábban szakmai Astellas-díjat nyert orvosok kezdeményezhetnek.

Idei újdonság, hogy szakmai jelölésre az alapellátás, az orvosi diagnosztika, a sebészeti jellegű területek, a konzervatív területek, a rehabilitáció és krónikus ellátás, valamint a klinikai gyermekgyógyászat mellett mostantól a (helyszíni és klinikai) sürgősségi ellátás területén is lehetőség nyílik.

Az Astellas-közönségdíj sorsáról – a közönségdíjas orvosokból álló zsűri értékelését követően – ezúttal is internetes közönségszavazás dönt, míg a szakmai díjakról a hazai orvosszakma kiválóságaiból álló bírálóbizottság tagjai határoznak.

Az elmúlt nyolc év során több mint kétezer orvost jelöltek az év orvosának, és közülük negyvenen részesültek az elismerésben.

A közönségjelölésről bővebb információ az evorvosa.astellasdij.hu oldalon olvasható.

A jelöléseket az evorvosa@astellasdij.hu e-mail címre várják.

14 hozzászólás

Reply To Terézia Mária Kiss Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com