Gyakori kérdések az influenzáról III. rész

10

Magyarországon jellemzően februárban és márciusban tetőzik a járvány, 2015 harmadik és tizenegyedik naptári hete között több mint félmillió ember fordult orvoshoz influenzás panaszokkal. Az influenzajárvány Európa több más országában is jóval több megbetegedéssel járt, mint egy évvel korábban.

Kell-e fizetni a védőoltás beadatásáért?

A rizikócsoportokba tartozók számára a szezonális influenza elleni védoltás térítésmentes. Védőoltást azonban azok kis kaphatnak, akik nem tartoznak egyik, fokozottan veszélyeztetett csoportba sem. Ők a védőoltást – recept ellenében – bármelyik gyógyszertárban megvásárolhatják. Fontos tudni, hogy a szezonális influenza elleni védőoltás beadásáért az oltó-, illetve háziorvos egyik esetben sem kérhet pénzt.

Fertőzhet-e a már beoltott, védettséget szerzett személy?

Az influenzaoltással az adott vírus(ok) ellen alakul ki a szervezetben a védettség, körülbelül 10-14 nap alatt. A beoltott személy ilyen módon közvetlenül nem fertőz.

Ha azonban olyan tárgyat fog meg, amelyen a cseppekkel terjedő vírus még életképes (pl. számítógép billentyűzete, kilincs, tömegközlekedési jármű fogantyúja), és a kezét nem mossa meg meleg vízzel, szappannal, legalább 20 másodperc időtartamig vagy nem használ fertőtlenítő kendőt, akkor elképzelhető, hogy azt más tárgyra átviszi. Ezt a tárgyat egy egyébként be nem oltott személy megfogja, nem mos kezet, hanem piszkos kezével a szájához, orrához, szeméhez nyúl, így a vírus bekerülhet a szervezetébe. Ilyen módon elképzelhető a fertőzés átvitele, még ha nagyon kicsi is a valószínűsége. Éppen ezért elsődlegesen a védőoltás beadását javasoljuk, de ugyanolyan fontosnak tartjuk a higiénés szabályok betartását is.

Védőoltáson kívül mit lehet még tenni az influenza terjedésének megakadályozásáért?

A fertőzés esélye tovább csökkenthető, ha elkerüljük a zsúfolt helyeket és betartjuk az általános személyi higiénés szabályokat, különös tekintettel a kézhigiénére, a köhögéssel-tüsszentéssel kapcsolatos etikettre. Fontos, hogy a gyermekeket is megtanítsuk a helyes higiénés gyakorlatra:

  • Köhögéskor, vagy tüsszentéskor tartson zsebkendőt a szája és az orra elé (ha épp nincs kéznél, akkor is inkább a könyökhajlatba, és ne a tenyerébe köhögjön/tüsszentsen). Javasolt az eldobható papírzsebkendő használata.

  • Használat után a zsebkendőt dobja a szemétgyűjtőbe, vagy ha ez nem elérhető, akkor az eldobásig lehetőség szerint tartsa egy zárható tasakban.

  • Gyakran mosson kezet meleg vízzel és szappannal, különösen köhögés, tüsszentés, orrfújás és a zsebkendő kidobása után. Ezzel megakadályozhatja, hogy a kezéről a szabad szemmel nem látható kórokozók tárgyakra, felületekre, onnan mások kezére, nyálkahártyájára kerüljenek. Az alkohol-bázisú kézfertőtlenítők is hatékonyak. Ne érintse a szemét, orrát vagy száját a kezével, mielőtt azt megmosná.

  • Influenzajárvány idején kerülje az egyébként szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszi), amelyek szintén növelik a megfertőződés kockázatát.

  • Lehetőség szerint kerülje a betegekkel való közvetlen kontaktust.

  • Rendszeresen tisztítsa meg a gyakran használt tárgyakat, a sok ember által megérintett felületeket (pl. asztal, számítógép billentyűzete stb.).

  • Zárt terekben gondoskodjon a gyakori alapos szellőztetésről.

  • Amennyiben az influenza tüneteit észleli magán, maradjon otthon és tartson távolságot másoktól, ezzel is védve őket a megfertőződéstől.

  • Amennyiben influenzaszerű tünetei vannak, használhat eldobható szájmaszkot olyankor, amikor feltétlenül szükséges a lakását elhagynia, vagy másokkal közeli kontaktusba kerül, esetleg betegvizsgálatra várakozik. Ezzel megelőzheti mások megfertőzését.

  • Járvány esetén lehetőség szerint kerülje a zsúfolt helyeket, különösen a zsúfolt zárt helyiségeket, a liftek használatát. Ha módja van rá, tartson nagyobb – minimum 1 méter – távolságot más személyektől.

Javasolják-e a vírusellenes gyógyszerek szedését?

A vírusellenes gyógyszerek receptkötelesek, Magyarországon elsősorban a kockázati csoportokba tartozó és/vagy súlyos influenzás betegek kezelésére ajánlottak. Szedésüket a betegség kezdetén, 24-48 órán belül kell megkezdeni. Megelőzésre nem ajánlottak, mert szedésük során a kórokozók ellenállóvá válhatnak, ún. rezisztencia alakulhat ki.

Forrás: ÁNTSZ

10 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com