Erős kapocs van a sportolási szokások és az anyagi helyzet között

6

Erős kapocs van az anyagi helyzet és a sportolási szokások között – ismertette egy kutatás eredményeit a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke.

Czene Attila elmondta, bár a kutatásban résztvevők 56 százaléka nem értett egyet azzal a felvetéssel, hogy a sport a jómódúak kiváltsága, de a kérdésekre adott válaszaikból az derült ki, erős összefüggés van az anyagi helyzet és a sportolási szokások között.

A felmérés rámutatott, a jó anyagi helyzetűek valóban többet mozognak, mint a rosszabb helyzetben levők, a több pénzzel rendelkezőknél inkább az idő hiánya okozza a problémát. A fiataloknál viszont a motiváció hiánya a legfőbb hátráltató ok – mondta.

A kutatás eredményei alapján elmondható, a férfiak és a nők többsége egyaránt azért sportol, hogy pszichésen jobban érezze magát, ezt követi az egészség, majd a külalak és az erőnlét. Az is kiderült: az iskolai végzettség emelkedésével növekszik a sportolás iránti elkötelezettség, viszont az idősek költik a legkevesebbet rá.

A válaszadók 53 százaléka szerint ugyanannyit kellene fordítani a szabadidő- mint a versenysportra, 39 százalékuk viszont úgy érzi, a szabadidősportokat kellene nagyobb mértékben támogatni.

Katus Tamás aerobik világbajnok kiemelte, a projekt részeként 15 ezer embert, köztük hátrányos helyzetűeket és fogyatékkal élőket mozgattak meg, háromszori foglalkozással. Úgy fogalmazott: gyorsan, könnyen és praktikusan elérhető programokat kell rendezni, valamint központi forrásokból és pályázatok segítségével jó lenne a szabadidősport támogatását növelni, hogy minél több embert lehessen bevonni.

6 hozzászólás

Reply To Józsa Emese Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com