Aszpirin a bélrák ellen

6

Az emésztőcsatorna rákos elváltozásának diagnosztizálása után alacsony dózisú aszpirin rendszeres fogyasztásával növelhető a páciensek túlélési esélye- írja a Magyar Hírlap. 

Az eredményre egy 14 ezer résztvevővel végzett kutatás után jutottak holland kutatók. Tudományos munkájukat a szakértők az Európai Rákkonferencián (ECC2015) mutatták be Bécsben.

A betegség felismerése után rendszeresen aszpirint szedő daganatos betegek 75 százaléka élte túl öt évvel a diagnózist, az aszpirint nem szedőknek viszont csak 42 százaléka. Ez a retrospektív kutatás az acetilszalicilsav igen erős hatását bizonyítja, de nem elég egy végleges tudományos bizonyításhoz – fejtette ki az egyik kutató.

A tudósok szerint az aszpirin rák elleni pozitív hatásának hátterében a vérlemezkegátló hatása áll. A vérlemezkék feladata, hogy a vérzést csomósodással és a véredény eltömítésével megállítsák. A feltételezések szerint a cirkuláló tumorsejtek az őket körülvevő vérlemezkék rejtekében játsszák ki az immunvédelmet. Az aszpirin gátolja a vérlemezkéket, így megakadályozza azt is, hogy a tumorsejtek a lemezkék segítségével védelmet leljenek az immunrendszer elől – olvasható a Magyar Hírlap cikkében.

Forrás: Magyar Hírlap Online

6 hozzászólás

Reply To Károly Mihalecz Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com