Légiós baktérium miatti korlátozások a pécsi klinikán

5

Továbbra is érvényben maradnak a vízhasználatra vonatkozó korlátozások a pécsi 400 ágyas klinikán, amelynek vezetékes ivóvízrendszerében a légiós betegség baktériumát mutattak ki a napokban. 

A felsőoktatási intézmény közleményében azt írta, hogy a múlt heti mérések szerint a baktérium csíraszáma a gyors intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent, de néhány mérőpontnál még mindig az egészségügyi határérték feletti volt.

Szakemberek a héten megismétlik a vízvezetékrendszer fertőtlenítését, amelynek keretében elvégzik a kézmosók, mosdók, mosogatók, falikutak, zuhanyzók és kifolyószelepek, valamint a teljes vezetékrendszer hősokk-kezelését is – tették hozzá.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az eljárás végéig a betegeknek a tisztálkodásnál kerülniük kell a vízpermetet, azaz a porlasztott vizet és a zuhanyozást, helyette a felfogott vizet kell használniuk.

„A csapvíz ivásra, főzésre a fertőtlenítéstől függetlenül a továbbiakban is alkalmas” – közölte az egyetem.
A légiós baktériumot egy rutinellenőrzés során mutatták ki a klinika vezetékrendszerben keringő vízből.

Decsi Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának főigazgatója a múlt héten az MTI-nek azt mondta: azonnal biztonsági óvintézkedéseket léptettek életbe, így bizonyos időközönként forró vizet keringtetnek a vízvezetékrendszerben, a betegeknek és a dolgozóknak pedig palackos vizet osztanak. A rendszer átmosásakor korlátozzák a fürdést és a csapok használatát is.

A főigazgató kitért arra, hogy a problémáról értesítették a népegészségügyi hatóságot is, amely kedden vett mintát a rendszer több mint húsz különböző pontjáról.

Decsi Tamás azt mondta, szándékosan túlzott óvatossággal kezelik a kialakult helyzetet, mert szeretnék a nullára szorítani annak az esélyét, hogy bárki is megbetegedjen.

A légiós betegség heveny légúti megbetegedés, amelyet a rosszul fertőtlenített vízvezetékrendszerben, zuhanyozókban, klímaberendezésekben elszaporodó legionella baktériumtörzs vált ki. 1976-ban, az amerikai veterán légiósok egyik találkozóján mintegy 30 idős ember halálát okozta – ekkor fedezték fel, s erről az esetről kapta a nevét is.

Forrás: MTI

5 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com