Magyarország is támogatja a márkasemleges cigarettásdoboz bevezetését

1

Tíz állam, köztük Magyarország hétfőn Párizsban megállapodtak, hogy aktív szerepet vállalnak a márkasemleges cigarettacsomagok népszerűsítésében.

A márkasemleges csomagolással a dohányzás népszerűségét kívánják csökkenteni, elsősorban a fiatalok és a nők körében. Ezeken a dobozokon nincsen logó, egységes a külsejük, ugyanolyan színűek, méretűek és egyforma tipográfiával készülnek. Az egyetlen különbség a kisbetűvel feltüntetett márkanév. A doboz felületének nagy részét a dohányzás ártalmaira figyelmeztető képek és szövegek foglalják el.

Magyarország már 2016 májusától bevezetni tervezi a cigarettákra vonatkozó egységes csomagolást, és további intézkedéseket is fontolgat annak érdekében, hogy Magyarország továbbra is úttörő szerepet játsszon a dohányiparral szembeni harcában.

A résztvevők közös nyilatkozatot is elfogadtak, amelyben egyrészt további közös kezdeményezéseket ígértek, másrészt alapvető célnak tekintették, hogy minél több ország vezesse be lehetőleg minél hamarabb a dohánytermékek egységes csomagolására vonatkozó előírásokat.

A francia dohányzásellenes kezdeményezést támogatja az Egészségügyi Világszövetség (WHO) és a WHO Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményének (FTCT) szervezete is.

A világon elsőként Ausztrália vezette be a márkasemleges cigarettáscsomagot 2012-ben.

A brit parlament márciusban hagyta jóvá a márkasemleges csomagolás bevezetését, a jogszabály jövőre lép hatályba, Írország után másodikként Európában. Franciaországban április 3-án döntött erről a parlament, és 2016 májusában lép a jogszabály hatályba.

Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter elmondta: szeretnék elérni, hogy a mostani gyermekek legyenek az első nemdohányzó nemzedék. Emlékeztetett, hogy Franciaországban évente 78 ezer ember hal meg a dohányzás következtében. A WHO szerint – ha semmi sem történik – 2030-ra világszerte évente 8 millió halottja lehet a dohányzásnak.

A kezdeményezés miatt a trafikosok több franciaországi régióban tartottak tiltakozó akciókat, és szerdára tüntetést szerveztek.

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com