Vérátömlesztés nélkül operálnak az SE transzplantációs klinikáján

10

Már külső vér adása nélkül is végeznek májtranszplantációt a Semmelweis Egyetem (SE) Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján, az új módszer alkalmazásával a beteg szervezete sokkal kisebb igénybevételnek van kitéve és a gyógyulása is gyorsabb.

Az egyetem MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében idézték Máthé Zoltánt, a klinika igazgatóját, aki azt mondta: céljuk, hogy minél több műtétet végezzenek az új technológiával, vagyis külső vér adása nélkül. Az új módszer a transzplantációk közül a májátültetéseknél jelenti a legnagyobb előrelépést, hiszen az nemcsak a transzplantációk, de a hasi műtétek között is technikailag az egyik legnehezebb életmentő beavatkozás.

Korábban a májátültetés alatt gyakran akár kétszeres teljes vércserére is szükség volt, az új műtétek 30-40 százalékánál viszont nem szükséges külső vért adni. Idén eddig 38 májátültetést végeztek a klinikán, ebből 34 esetben nem volt szükség vörösvértest-koncentrátum adására, 20 esetben pedig semmilyen vérkészítményt nem kapott beteg a műtét alatt – emelték ki.

A tájékoztatás szerint az új technológia lényege, hogy a műtét előtt a betegre szabott számítást végeznek, hogy megállapítsák, mekkora vérveszteséget tud elviselni vérátömlesztés nélkül. A módszerhez még hozzátartozik a vérzéscsillapítás, a hagyományosnál pontosabb és gyorsabb új sebésztechnika, valamint az altatást végző csapatnak az életfunkciók és az alvadási paraméterek szoros ellenőrzése mellett végzett korrekciói. A korábbi 8-10 óra helyett 3-4 óráig tart egy májátültetés. Az új módszer alkalmazásával a beteg szervezete jelentősen kisebb igénybevételnek van kitéve, gyorsabb a felépülés és gyógyulás, továbbá nő a betegek rövid és hosszú távú túlélésének esélye is – összegzett Máthé Zoltán.

Megjegyezték: az újfajta műtéthez a műtéti altatás, a műtét közbeni monitorozás és a sebésztechnika fejlődésére, valamint a vérvisszanyerő eszközök és véralvadást figyelő gépek kifejlesztésére volt szükség.

Felidézték: Magyarországon 20 éve végeznek májátültetést – az országban csak az SE klinikáján -, azóta több mint 700 beteg kapott új májat. A májátültetés életmentő beavatkozás, a túlélés érdekében a betegnek a várólistára kerülés után legkésőbb egy éven belül szervet kell kapnia. Az országban évente 5-6 ezer ember hal meg végállapotú májbetegségben. A betegeknek csak kis része alkalmas az operációra, átlagosan 150-en vannak a várólistán. Az utóbbi években évente 40-45 májátültetést végeztek, de tavaly már 75-öt. Bár ezzel az eredménnyel a klinika az európai intézmények közül az ötödik legtöbb átültetést végző centrum, a műtétek számát tovább szeretnék emelni – közölték.

Forrás: MTI

10 hozzászólás

Reply To Erno Mihaly Tatar Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com