Lenne hatásos permetszer a kullancsok ellen

10

Bózsik Béla Pál, a Lyme Borreliosis Alapítvány orvosa szerint lenne megfelelő permetszer a kullancsok ellen, azonban az Európai Unió engedélyeztetési eljárása nagyon drága.

Az orvos az M1 aktuális csatorna szombat délutáni műsorában elmondta, érdemes lenne bevizsgáltatni azokat a kullancsokat, amiket a bőrünkből szedünk ki, hiszen csak a fertőzött kullancs okozhat betegséget.

A szakember jelezte, ezt Magyarországon egy magánlaboratórium végzi ötezer forintért. Az alapítvány szerette volna elérni, hogy az állam finanszírozza ezeket a vizsgálatokat, azonban nem jártak sikerrel – tette hozzá.

Bózsik Béla Pál elmondta, az unió betiltotta a kullancsok permetezését arra hivatkozva, hogy a többi rovarra is hat. Azonban a szakember szerint létezik egy penészgomba-hatóanyaggal kifejlesztett irtószer, amely magyar szabadalom, és bizonyítottan csak a kullancsokra hat.

A szakember szerint ezt a permetszert már szabadalmaztatták, de a gyártásra senki sem vállalkozott, mert az unió legalább olyan komoly vizsgálatokat követel, mint a gyógyszerek esetében. Ezt a költséget senki sem tudja vállalni.

A Lyme-kór ellen nincs védőoltás.

Forrás: MTI

10 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com