Kétmillió HIV-fertőzött lehet 4-5 év múlva Oroszországban

1

Négy-öt év múlva kétmillió HIV-fertőzött lehet Oroszországban – figyelmeztetett csütörtökön Vagyim Pokrovszkij akadémikus.

Az AIDS-megelőzési orosz szövetségi tudományos módszertani központ vezetője az immunhiányt előidéző betegségben elhunytak közelgő világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az év végére eléri az egymilliót az oroszországi HIV-fertőzöttek száma.

Az akadémikus ezt arra alapozta, hogy jelenleg több mint 933 ezer fertőzött szerepel a hivatalos nyilvántartásban. Ez a lakosság 0,5 százalékát teszi ki.

A HIV-fertőzöttek közül több mint 192 ezren haltak meg. Évről évre több az AIDS-ben elhunytak száma is.

Az orosz AIDS-megelőzési központ adatai szerint a HIV-fertőzöttek többsége 30 és 35 év közötti, akiknek 60 százaléka fogyaszt vagy fogyasztott kemény drogokat. 350 ezer ember szorul gyógykezelésre, de csak körülbelül 200 ezer embert kezelnek.

A legfertőzöttebb oroszországi régiók közé tartozik a szibériai Irkutszki terület, ahol 100 ezer emberre 1457 HIV-fertőzött jut, valamint az Urál-hegység menti Szverdlovszki és a Volga folyó menti Szamarai területek. Az Oroszországhoz tavaly márciusban csatolt Krím félszigeten 100 ezer emberre 799 HIV-fertőzött jut.

Vagyim Pokrovszkij kevesellte a költségvetésből az AIDS-ellenes kampányra, a felvilágosításra szánt 200 millió rubelt. Szerinte a 145 milliós népességű Oroszországban ennyi pénzből nem lehet hatékony propagandát kifejteni.

Az akadémikus közölte, hogy Oroszországban gyakorlatilag semmi sem történik annak érdekében, hogy megállítsák a fertőzést és ehhez állami stratégiára volna szükség. A HIV-vírus terjedése elleni küzdelemben elsősorban a gyógyítás megszervezésére összpontosítottak – mondta. Erre és gyógyszerek vásárlására az idén körülbelül 18 milliárd rubelt (mintegy 97 milliárd forint) fordítottak.

Pokrovszkij már tavaly november végén is arra figyelmeztetett, hogy országában gyors ütemben terjed a HIV-fertőzés és a vírus okozta AIDS betegség, a folyamat pedig több szempontból visszafordíthatatlanná válik.

A HIV-fertőzötteket és AIDS-betegeket képviselő civil szervezetek az év elején arra hívták fel a figyelmet, hogy a rubelnek a dollárhoz és euróhoz képest bekövetkezett értékcsökkenése miatt megemelkedtek az árak, és emiatt a betegek nem jutnak hozzá a hatékony gyógyszerekhez.

Forrás: MTI

1 hozzászólás

Reply To Józsa Emese Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com