DNP: A halálos fogyasztószer!

3

Külföldi internetes oldalakon keresztül könnyen megrendelhető egy igen veszélyes, 2,4-dinitro-fenol (röviden DNP) nevű anyag, amelyet fogyasztószerként árusítanak, illetve alkalmaznak. A rendelést akár magyarországi címre is teljesítik. Az Országos Közegészségügyi Központ mérgezések esetén információt nyújtó Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálata összegyűjtötte a szerrel kapcsolatos legfontosabb általános és toxikológiai információkat.

A DNP régóta ismert, először a hadászatban használták robbanó tulajdonsága miatt, majd festékként, fakonzerváló szerként, gyomirtóként, illetve a fényképészetben előhívószerként alkalmazták. Súlyvesztést okozó hatását 1933-ban fedezték fel az Egyesült Államokban, házi fogyasztószerként kezdték használni, de jelentős mellékhatásai és a hirtelen halálesetek miatt először 1938-ban, majd később 2003-ban ismételten betiltották. Az első halálesetet 1918-ban írták le, ezt még munkahelyi behatás okozta, a további halálesetek többsége azonban már fogyasztószerként történő használata miatt következett be.  1981-ben egy amerikai orvos saját magánklinikáján fogyasztószerként, gyógyító célzattal „sejten belüli hipertermia” néven újra használni kezdte a DNP-t. Az orvost a bíróság elítélte.

Az anyag lenyelve, belélegezve, valamint bőrön át is jól és gyorsan felszívódik. Egy – a nemzetközi szakirodalomban rögzített – esetleírás szerint egy házaspár esetében a mérgezéshez elegendő volt, hogy olyan műanyag zacskókat pakoltak, amiben korábban DNP volt. Bőrük a munka közben érintkezett az anyaggal és szájmaszkot sem használtak. Sárga bőrrel, magas lázzal, gyors szívveréssel, erős verejtékezéssel, kapkodó légzéssel kerültek kórházba. Minden erőfeszítés és tüneti kezelés ellenére szívműködési rendellenességben mindketten elhunytak.

Az anyag, mint az a fenti esetleírásból is kiderül, már igen kis mennyiségben is súlyos mérgezést okoz: egy testtömeg-kilogrammra vetítetve 1-3 mg DNP akut mérgezést, 1-3 g átlagosan 14 órán belül halált okoz. 3 g akkor is halált okoz, ha szétosztva, pl. 5 nap alatt veszi be valaki ezt az adagot.

Az anyag hatásmechanizmusa révén súlyosan beavatkozik a sejtbiológiai folyamatokba (gátolja az ún. ATP szintézist). Ennek során a szervezet energiát veszít, ami hőtermelést okoz, így magas láz (akár 43°C-os) alakulhat ki. A szert az interneten keresztül árusítók a testhőmérséklet emelkedésének ellensúlyozására légkondicionáló berendezés használatát, hűvös helyen történő edzést javasolnak. Ez azonban nem akadályozza meg a mérgezést. A tartós használat hosszantartó vagy tartós mellékhatásai a szürke hályog, izomfájdalom és izommerevség. Az akut mérgezési tünetek között megtalálható a kezelhetetlen magas láz, a gyors szívverés, az erős verejtékezés, a kapkodó légzés, a fejfájás, a rossz közérzet, a szomjúság, gyomor-bélrendszeri irritáció, bőrkontaktus esetén sárga bőr. Súlyos mérgezésre utal a cianózis (a bőr kékes elszíneződése), a tüdő ödéma, az ún. metabolikus acidózis (a vér kémhatásának megváltozása), a szívritmuszavar, a máj- és vesekárosodás kialakulása.

A DNP a gyors felszívódás után a szervezetből csak lassan, viszont változatlan formában ürül, azaz a szervezetben nem bomlik le.

A szer az Interneten keresztül megrendelhető, 100-200 mg-os tablettákban vagy por alakban árusítják. Fantázianevei következők lehetnek: DNP, Dinosan, Dnoc, Solfo Black, Nitrophen, Aldiphen, Chemox. Jelenleg körülbelül 60 haláleset ismert, ami a DNP használatához köthető.

Az ÁNTSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a DNP fogyasztását kerülni kell, mivel az súlyos egészségkárosodáshoz, akár halálhoz is vezethet!

Forrás: ÁNTSZ

3 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com