A csípős étkek kedvelőnek magasabb a tesztoszteronszintje

11

A csípős ételeket kedvelő, s különösen a chilipaprikát rendszeresen fogyasztó férfiaknak magasabb a tesztoszteronszintjük – erről győződtek meg vizsgálataik során a Grenoble-i Egyetem kutatói, akik eredményeket a Physiology and Behavior című amerikai szakfolyóiratban ismertetik.

A legfontosabb férfi nemi hormon hatására jön létre a nemi vágy, de az agresszió is. A tesztoszteron szerepet játszik a szervezet energiaháztartásában, az önbizalom és koncentrálási képesség kialakulásában, de a hormonnal olyan személyiségjegyeket is összefüggésbe hoznak, mint a vállalkozókedv vagy a kalandvágy – olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.

A Laurent Begue professzor által vezetett vizsgálatban 114, 18 és 44 év közötti férfi vett részt. Az önkéntesek tesztoszteronszintjét a nyálmintákban vizsgálták, majd tört krumplit szolgáltak fel a résztvevőknek, arra kérve őket, hogy tetszés szerint ízesítsék étküket csípős chiliszósszal. Mint kiderült, azoknak a férfiaknak volt a legmagasabb a tesztoszteronszintjük, akik a legtöbb fűszert használták.

„A hormon új élmények keresésére, kockázatvállalásra sarkall, ebben az esetben a rizikó a rendkívül csípős szósz fokozott alkalmazásában nyilvánult meg” – mutatott rá Begue professzor, aki szerint az is lehetséges, hogy a fűszeres ételek rendszeres fogyasztása váltja ki a tesztoszteron fokozott kiválasztását, bár ezt az effektust eddig csupán a rágcsálókon végzett kísérletek során figyelték meg.

Forrás: MTI

 

11 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com