Franciaország bevezeti a márkasemleges cigarettásdobozt

1

A dohányellenes törvény keretében Franciaország elrendeli a cigaretták márkasemleges csomagolását, amire eddig csak Ausztráliában volt példa – jelentette be  Marisol Touraine egészségügyi miniszter. Franciaországban a legtöbb országhoz hasonlóan a dohányzás a legfőbb halálok. Évente mintegy 73 ezer haláleset köthető a dohányzáshoz.

A cigarettásdobozok egységesek lesznek, egyforma formájuk, méretük, színük lesz, és a dobozokon olvasható feliratok egyforma tipográfiával fognak készülni. A miniszter azt nem közölte, hogy az intézkedés mikor lép életbe, de elképzelhető, hogy Franciaország lesz az első Európában, megelőzve Angliát és Írországot, amelyek hasonló jellegű intézkedést szándékoznak bevezetni.

A kiskorúak passzív dohányzási kitettségének korlátozására betiltják a gyerekek által látogatott közterületeken, így a játszótereken is a dohányzást, valamint az olyan gépjárműben is tilos lesz rágyújtani, amelyben 12 évesnél fiatalabb gyermek is utazik – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján a miniszter.

Az elektromos cigarettát is betiltják egyes nyilvános helyeken: a fiatalkorúakat is fogadó intézményékben, azaz az iskolákban, a közlekedési járműveken és a munkahelyek közös tereiben. A fiatalkorúak számára 2014 márciusa óta teljesen tiltott e-cigaretta az elmúlt két évben nagyon népszerű lett Franciaországban. A dohánytermékek 2013-as eladási adatait feldolgozó tanulmány szerint Franciaországban 8 és 9 millió közé tehető azok száma, akik már kipróbálták az elektromos cigarettát, közülük egymillióan használják mindennap, a 15 és 75 év közöttiek 3 százaléka.

A felmérést készítő Kábítószerek és a Kábítószerfüggők Megfigyelő Intézete (OFDT) szerint az elektromos cigaretta elterjedésének köszönhető, hogy visszaszorult a dohányzás Franciaországban, és a leszoktató gyógyszerekből is kevesebb fogyott 2013-ban.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint a cigarettaeladás 8,6 százalékkal esett vissza 2014 augusztusában az előző évhez képest, a sodort dohányé pedig 4,2 százalékkal, s a dohányzásról leszoktató termékek eladása is jelentősen csökkent.

Forrás: MTI

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com