Harminchat évesen már aggódunk az egészségünkért

0

A tízes és húszas éveinkben, valamint a harmincas éveink nagy részében, elpusztíthatatlannak érezzük magunkat. A Spire Bristol Hospital 2000 ember bevonásával készített felmérése szerint a harminchatodik születésnapunk alkalmából ez a felfogás azonban megváltozik, és törődni kezdünk az egészségünkkel – írja a Medipress

„Az emberek többsége harminchat éves, amikor rádöbben, hogy halandó. Ekkor kezd el egészségesebben táplálkozni, rendszeres orvosi szűrésekre járni, sportolni, és ekkor kezd el először aggódni a későbbi nyugdíja miatt is. A változás oka általában a külvilág változásaiban keresendő: a megkérdezettek harmada szerint egy ilyen korú ember már legalább egy szerettét elveszítette, de az ismerősök kritikai észrevételei is mély nyomot hagynak bennünk” – idézi a cikk Rob Andersont, a Spire Bristol vezetőjét.

A szakember szerint a harmincas éveink második felében köszönt be az az az időszak, amikor abbahagyjuk a dohányzást, és kevesebb alkoholt kezdünk fogyasztani. „Az egészségügyi intézményeknek fel kell ismerniük, hogy ez egy érzékeny kor, amikor az emberek fogékonyabbak a pozitív változásokra. Érdemes tehát az egészségügyi kampányokban ezt a korosztályt is megszólítani” – vélekedik Anderson.

A felmérésből az is kiderült, hogy tízből hat ember szerint az élet túl rövid, ezért minden pillanatot maximálisan ki kell élveznünk: akkor is, ha magas kalóriatartalmú ételekről vagy éppen túl sok alkohol fogyasztásáról van szó.

Forrás: medipress.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com