Ebola – Kétmillió euró támogatást ad a járvány megfékezésére az Európai Unió

2

Az eddig meghirdetett 1,9 millió euró mellé több mint még egyszer ennyi, kétmillió euró támogatás odaítéléséről döntött szerdán az Európai Bizottság az afrikai Ebola-járvány megfékezésére.

A pénzzel az EU a járvány terjedésének megfékezését szeretné elősegíteni, valamint a közvetlenül érintettek azonnali egészségügyi ellátását akarja javítani. A pénzt, illetve az abból vásárolt eszközöket, gyógyszereket az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Orvosok határok nélkül (Médecins sans frontieres, MSF) nevű civilszervezet és a Vöröskereszt és a Vörös Félhold szervezeteinek Nemzetközi Szövetsége juttatja majd el az érintett térségbe.

A bizottság emlékeztet arra, hogy az Ebola már mintegy 1200 embert fertőzött meg, és több mint felüket meg is ölte, valamint, hogy a három érintett ország, Guinea, Libéria és Sierra Leone mellett már a nigériai Lagosban is történt egy bizonyítottan az Ebolához köthető haláleset. A brüsszeli testület felidézi, hogy mind a fertőzöttek és áldozatok számát tekintve, mind földrajzi kiterjedését illetően a mostani a legsúlyosabb és legnagyobb Ebola-járvány.

Brüsszel azt is tudatta, hogy bár jelenleg az esetek jellegéből fakadóan kicsi az esélye annak, hogy az Ebola eljusson Európába, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ folyamatosan nyomon követi a fejleményeket.

Forrás: MTI

2 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com