Véradók világnapja -Ifjú véradókat díjaznak

1

A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat szombaton országszerte 15 helyszínen szervez véradásokat, egyebek mellett a Budapesti Corvinus Egyetemen 11 és 16 óra között.

További helyszínek és időpontok a www.veradas.hu valamint az www.ovsz.hu oldalon érhetőek el. A véradáshoz szükséges a TAJ-kártya, a lakcímkártya és a személyi igazolvány is.

A 8. Országos Felsőoktatási Véradóversenyre – amelynek célja, hogy minél több fiatal váljon véradóvá – 38 egyetem és főiskola nevezett. A verseny a nappalis hallgatói létszám alapján három kategóriában zajlott, és kategóriánként az az intézmény nyert, amelyik a nappalis hallgatói létszámához képest a legtöbb véradót mozgósította a tanévben. A nyertes intézményeknek Jákó Kinga, az OVSZ főigazgatója adja át szombaton a Vérellátó Szolgálat által felajánlott 500-500 ezer forintos díjakat – közölte a Magyar Vöröskereszt.

A Nemzetközi Vöröskereszt (IFRC) és az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) idén az „Adj vért annak, aki életet ad!” szlogent fogalmazta meg a véradók világnapja üzenetéül. A két világszervezet a terhességgel és a szüléssel kapcsolatos szövődmények általi elhalálozásokra hívja fel a figyelmet. Közleményük szerint naponta mintegy 800 nő hal meg a terhességgel vagy a szüléssel kapcsolatos szövődményekben világszerte. Szinte minden ilyen haláleset a fejlődő országokban történik: az esetek több mint fele a szubszaharai Afrikában fordul elő, csaknem egyharmada pedig Dél-Ázsiában. A gyermekágyi halál kockázata a 15 év alatti serdülő lányok között a legmagasabb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére 2004 óta június 14. a véradók világnapja, amely egyben Karl Landsteiner, az ABO vércsoportrendszer felfedezőjének születésnapja is. Ezen a napon köszönetet mondanak a rendszeres véradóknak, felhívják a figyelmet a véradás fontosságára és minden embert arra bátorítanak, hogy rendszeresen adjon vért.

A véradók világnapját négy nagy szervezet közösen támogatja: a WHO, a Nemzetközi Vöröskereszt (IFRC), a Nemzetközi Véradószövetség (IFDBO) és a Nemzetközi Vértranszfúziós Társaság (ISBT).

Forrás: MTI

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com