Hét év alatt hétezer szívműtétet végzett egy kínai gyermekkardiológus

5

Hét év alatt több mint hétezer olyan gyereket operált meg egy kínai orvos, aki szívbetegséggel jött világra – számolt be a nem mindennapi teljesítményről a kínai média.

A szívspecialista Csang Vej-ta, aki egyben a kínai hadsereg kantoni helyőrségi parancsnokságához tartozó kórház szívsebészetének igazgatója, a műtétek mellett 200 ezer kilométert utazott az országban ingyenes vizsgálatok, szűrések lehetőségét megteremtve gyermekek ezrei számára. Csang legfiatalabb páciense ötéves volt.

A China Daily című lap beszámolója szerint a sebészeti beavatkozások és a szűrések egy 2007-ben indított helyi jótékonysági program részeként ingyenesek voltak. A főorvos és kórházi csapata az idők folyamán több mint húsz új eljárást fejlesztett ki veleszületett szívbetegségek sebészeti kezelésére. Ezek eredményeként 98,6 százalékos gyógyulási arányt mutattak ki.

Egy korábbi vizsgálat szerint, amely a legnépesebb, több mint százmilliós Kuangtung tartományban készült, 2008 és 2012 között évente átlagosan 200 ezer csecsemő született valamilyen szívbetegséggel. A szakemberek azt is megállapították, hogy országosan az újszülöttek esetében ez a legelterjedtebb halálozási ok. A problémát elsősorban a késői diagnózisban, a vidéki szakegészségügyi ellátás hiányosságaiban látják.

Forrás: MTI

5 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com