Vigyázzunk a nyakunkra!

1

Többnyire apróságnak tűnhet a feszes, merev, fájó nyak, melyet egy kiadós pihenés vagy egy jó éjszakai alvás után el is felejtünk. Az ismétlődő nyakfájdalmak, vagy a gyakran merev nyak már valamilyen bajra utal.

A nyak hét csigolyából áll, csupán izmok és szalagok segítségével tartja kiegyensúlyozva a körülbelül 4,5 kilogramm súlyú fejet. A nyaki (cervikális) gerinchez a gerincoszlop felső része és nyolc pár gerincideg tartozik. A nyaki gerincidegek szervezetünk szinte minden részével összeköttetésben állnak, és ezek valamelyikének „becsípődése” testünk lekülönbözőbb pontjaiba sugárzik ki. Nyakunk a gerincoszlop legsebezhetőbb része, mely igen erőteljesen reagál a látszólag jelentéktelennek tűnő behatásokra is.

A gyakori feszes, merev nyak annak a jele, hogy valamelyik ízületünk vagy porckorongunk a degeneráció korai szakaszába jutott. A fájdalom és a merevség mellett gyakran más tünetek is a nyaki gerincre hívják fel a figyelmet:

  • fejfájás, szédülés,
  • fájdalom az arcon, a fülön és a fejtetőn,
  • a vállat, kart és kezet érint fájdalom,
  • az ujjak viszketése, zsibbadása,
  • fülcsengés, vagy fülzúgás,
  • kellemetlen érzés a torokban,
  • nehéz légzés, mellkasi fájdalom.

Szakemberek szerint a nyakunkat testünk minden más szerkezeti eleménél gyakrabban éri megterhelés. A nyak megerőltetése az egész test rossz közérzetét okozza.

Leggyakoribb okai:

  • helytelen testtartás (előrenyújtott fej, leszegett állak), mely sokszor az irodai munkákból adódik,
  • fizikai túlhajszoltság,
  • izomgyengeség, a nyakizomzat karbantartásának elhanyagolása,
  • szellemi és pszichés idegfeszültség (előreejtett vállak, púpos hát),
  • ízületi gyulladás, huzat- és hideghatás,
  • balesetek, esések következtében elszenvedett húzódások,
  • túlzottan egyoldalú testtartás (bizonyos szakmák esetében, mint például fodrász, fogász, hegedűművész).

A kellemetlen érzés típusa és a fájdalom jelentkezésének módja jelezheti a baj okát. Például a napközbeni nyakfájás feszültségre, fáradtságra, izomgyengeségre utalhat, a köhögéstől vagy tüsszentéstől erősödő fájdalom a porckorong komolyabb elváltozásával lehet összefüggésben. Nyaki gerinccel lehet problémája annak, aki gyakran szédül, vagy akinek akkor fájdul meg a nyaka, ha elfordítja vagy felemeli a fejét, mert a panaszokat a csigolyaverőér összenyomása okozza.

A nyakban tapasztalható kellemetlen érzés tisztázásához szakember segítéségére van szükség. A helyes kezelés és tornagyakorlatok képesek helyreállítani a nyak normális mozgásterét, izomgyengeségét. Mi magunk is megelőzhetjük a bajt, ha megerősítjük nyakunkat és elkerüljük a betegséget.

Nagyon fontos a helyes testtartás, ezért kerüljük az olyan testhelyzeteket, melyek feszültségben tartják a nyakunkat. Ne televíziózzunk órákig ugyanabból a szögből kicsavarodott testhelyzetben és ne aludjunk székben vagy fotelban. A nyaknak a legegészségesebb alvási helyzet a hason fekvés. Oldalt fekvés esetében fejünk ne lógjon le, és ne is billenjen lefelé. Hanyatt fekvésnél ajánlott a kerek rúdpárna használata. Munkánk során vegyük figyelembe az állóképességünket, egy kicsit dolgozzunk, egy kicsit pihenjünk. Vezetéskor az ülésünk beállításánál vigyázzunk testhelyzetünkre, hogy nyakunkat ne kelljen megfeszítenünk. Ne irányítsunk fejünkre-nyakunkra klímaberendezést! Íróasztal melletti munkavégzéskor figyeljünk a szék megfelelő magasságának a beállítására és arra is, hogy teljesen üljünk hátra a székben, hátunk teljesen meg legyen támasztva, a számítógép monitorja szemben legyen velünk. Érzékeny nyakra bármely évszakban ajánlatos könnyű, meleg sálat felvenni.

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com