Tüdőszövetmodellen végeznek kutatásokat Pécsett

0

Háromdimenziós emberi tüdőszövetmodellel kapcsolatos kutatásoknak biztosít megfelelő infrastruktúrát az az új laboratórium, amelyet kedden adtak át a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjában.

Pongrácz Judit, a PTE Gyógyszerészi Biotechnológia Tanszékének vezető professzora az eseményen elmondta: az általa alkotott modell a tüdőszöveten belüli folyamatok megismerése mellett alkalmas betegségek modellezésére, toxikológiai vizsgálatokra, gyógyszerek tesztelésére.

A modellnek köszönhetően kiválthatók egyes állatkísérletek, lerövidülhetnek és olcsóbbak lehetnek a gyógyszerkísérletek, de az új módszer hasznos a személyre szabott terápiák esetében is – mutatott rá a professzor, aki egyben reményét fejezte ki, hogy a labor által kínált szolgáltatások egyre nagyobb számban keltik fel gyógyszercégek és biotechnológiai vállalkozások érdeklődését.

Pongrácz Judit szólt arról, hogy jövőbeni terveik között több fejlesztés is szerepel annak érdekében, hogy vizsgálhassák a tüdőszövet vérellátottságának szabályozhatóságát, s azt is, hogy az érhálózattal összefüggésben miként gátolható a daganatok növekedése.

Kovács L. Gábor akadémikus, a Szentágothai kutatóközpont elnöke elmondta: az új laboratórium-beruházás a PTE és egy magáncég együttműködésével valósult meg. Az egyetemi tanár az ehhez hasonló kooperációkat fontosnak nevezte annak érdekében, hogy elegendő forrás álljon rendelkezésre a felsőoktatási intézményben kezdődő kutatások folytatásához.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com