Elindult a strandszezon

3

Minden évben május 1-jén elindul a strandszezon, ilyenkor nyit a legtöbb fürdő. A jó idő ellenére a legtöbb strandon a külső medencéket csak június elsejétől használhatják a fürdeni vágyók.

Az első májusi hétvégén elsőként a Dagály és Palatinus strandfürdő nyitotta meg kapuit a budapesti strandok közül,  a Gellért fürdőben pedig már április közepétől nyitva van a strandterület.

Bonyhádon a Termálfürdő május 23-án, pénteken ismét megnyitott, a strand egészen a nyár végéig, naponta 9 órától 20 óráig várja a vendégeket. A szekszárdi Élményfürdő május 25-én gyermeknapi programmal készül a családok szórakoztatására.  A kaposvári Virágfürdő a nyugdíjasoknak kedvez idén. A fürdő és a megyei nyugdíjas szervezet megállapodása értelmében a nyugdíjas csoportok a komplex jegyek árából 20 százalékos, a gyógyfürdő belépők árából 38 százalékos kedvezményben részesülnek.

Több budapesti fürdő is kedvezményekkel várja a látogatókat:

  • A Paskál és a Csillaghegyi Strandfürdőben a strandszezonra mindkét helyen 900 forintos egységes árat vezetnek be, ami hétköznapra és hétvégére is érvényes.
  • Folytatódik Budapesten a “kitűnő bizonyítványért ajándék strandbelépőt” program, melynek keretén belül akár 12 ezer gyerek is részesülhet az ajándékban.
  • Május 25-én, a gyermeknap alkalmából minden 14 év alatti gyerek ingyen léphet be a Római Strandfürdőbe. Ez jelentős kedvezmény, hiszen egy hétvégi gyermekjegy normál esetben 1800 forintba kerül.
  • Király Fürdőben minden nyugdíjasnak közel 50 százalékos engedményt biztosítanak a belépőjegy árából, így a nyugdíjasok 2400 forint helyett 1300 forintért válthatnak belépőt.

A balatoni fizetős strandokon szinte mindenhol változatlan jegyárakkal indul az idei szezon. Az összesítés szerint a balatoni felnőtt strandbelépők árai helytől és szezontól függően 450-1000 forint között alakulnak idén. A strandok zöme a következő hetekben nyit ki, bár a még hűvös, 17 Celsius fokos, de kiváló vízminőségű Balatonban már sokan megmártóztak.

3 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com