A magyar halak fogyasztásának fontosságát hangsúlyozzák a szakemberek

1

Emlékülés és szakmai konferencia keretében tárgyalja a Magyar Elhízástudományi Társaság az elhízással kapcsolatos legújabb eredményeket pénteken és szombaton Budapesten. A konferencia fő témája a hazai halfogyasztás népegészségügyi jelentősége.

Halmy László halálának első évfordulóján Budapesten tartja XXII. éves kongresszusát a Magyar Elhízástudományi Társaság Legyen újra halevő nap a péntek címmel. A szimpózium elsődleges célja az elhízás jelenlegi terápiás lehetőségeinek áttekintése és összehasonlítása. Emellett az előadók kitekintést adnak a jövőbeli terápiás lehetőségekre, a nemzetközi klinikai és gyógyszerfejlesztési trendek áttekintésével és értékelésével – olvasható a társaság MTI-hez eljuttatott közleményében.

A dokumentum felidézi Halmy László tudományos programját, amelyben a szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a Földön kétmilliárd elhízott és túlsúlyos ember él. Magyarországon a felnőtt korú lakosság 20 százalékát érinti az elhízás, további 47 százalék pedig túlsúlyos. Ez a szám ha nem is nagy mértékben, de folyamatosan növekszik.

A szakember megfogalmazta, hogy az emberi szervezet igyekszik a megszerzett testsúlyt megtartani, még átmeneti testsúlycsökkentés esetén is 8-10 év múlva az esetek legalább 75 százaléka visszanyeri eredeti testsúlyát. A gyógyítás eredményeinek elismerése mellett ezért alapvető a megelőzés, amelyben a fő szerepet a kiegyensúlyozott táplálkozás biztosíthatja. Újabban a megelőzésben és a kezelésben a szakemberek a fehérjedús étkezés jelentőségét hangsúlyozzák, ebben a tüszőhormonnal és kémiai anyagokkal szennyezett tengeri halakkal szemben a magyarországi halak fogyasztásának nagyobb beviteli arányát tartják szükségesnek.

A kongresszuson szó lesz a többszörösen telítetlen zsírsavak közül az omega zsírsavak szerepéről az egészség megőrzésében. Az omega-3 zsírsavak fogyasztása a táplálkozási palettán jelenleg rosszul reprezentált: a magyar lakosság évi 1-3 kilogrammnyi halat fogyaszt, és ez nem jelent megfelelő forrást az omega-3 zsírsavak szempontjából. Ehhez társul még a hiányos növényi eredetű tápanyagfelvétel is.

A kongresszus további témái között a kísérletes és klinikai kutatások, a megelőzés és a kezelési lehetőségek egyaránt szerepelnek. Az elhízás és társbetegségeinek kialakulását, kezelését és megelőzésének lehetőségeit táplálkozástudományi, mozgásterápiai, pszichológiai és pszichiátriai megközelítésen át a speciális mozgásformák és technikák alkalmazásán keresztül a műtéti megoldásokig tárgyalják.

A Magyar Elhízástudományi Társaság megalakulását követően a kilencvenes évek elejétől kezdődően rendezi magyarországi kongresszusait.

Forrás: MTI

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com