A háziorvoshoz érkező betegek száma nem haladhatja meg a napi ötvenet

2

Jelenleg akár napi 70-80 beteg is megfordul a háziorvosi rendelőkben. Ahhoz, hogy az orvosok több időt fordíthassanak egy-egy betegre, és így emelkedjen az ellátás színvonala, azt javasolják, hogy az előjegyzett, valamint előjegyzés nélkül érkező betegek száma összesen ne haladja meg a napi ötvenet.

Fekete Imre, a FAKOOSZ alelnöke a szövetség balatonfüredi XXIII. országos gyűlésén tartott szombati sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ezt és több, az alapellátás átalakítására tett javaslatot még megvitatják a szövetség tagjaival, azután terjesztik az egészségügyi kormányzat elé.

Többek között, hogy az ingyenes ellátást a biztosított negyedévente legfeljebb ötször vehesse igénybe. A krónikus betegek három hónapra elegendő gyógyszerrel elláthatók, így az ő esetükben is elég lehet, ha az orvosi kontrollal egybekötött gyógyszeríráson kívül a beteg négyszer keresi fel az orvosát.

Fekete Imre értékelte, hogy az elmúlt négy évben a szövetség javaslatai közül hány teljesült:

  • nem emelkedett jelentősen az egy főre jutó egészségügyi kiadás összege,
  • az alapellátás nem kapta meg az azonnali, 40 százalékos emelést, csak 26 százalékot, 
  • a háziorvosok eszköztámogatása megvalósult,
  • továbbra is csaknem 180 háziorvosi praxis betöltetlen,
  • mindeddig sikertelenül kérték, hogy a háziorvosoknak ne kelljen iparűzési adót fizetniük.

A pénteken kezdődött gyűlés szombaton szakmai továbbképzést kínált, egészségpolitikai fórumot tartottak, vasárnap a tanácskozás szakmai előadásokkal folytatódik.

2 hozzászólás

Reply To Elvira Horváth Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com