Szenior Sport Akadémia: ingyenes előadások és sportkurzusok 50 év felettieknek a TF-en

0

A nagy sikerre való tekintettel folytatódik a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának (TF) az őszi félévben útjára indított előadássorozata, új nevén a Szenior Sport Akadémia Jakabházy László ötletgazda vezetésével.

Az elmúlt félévben – az akkori nevén Testnevelési Egyetem Szenior Akadémia hatrészes sorozatában – neves egyetemi tanárok és elismert szakértők tartottak teltházas ismeretterjesztő előadásokat az ötven év feletti korosztálynak sporttal, életmóddal, testi-lelki egészségük megőrzésével kapcsolatban.

Az akadémiára regisztrált hallgatók száma már meghaladja az 500 főt. Az eseményre hétfőnként 17 órától kerül sor, a belépés díjtalan, a helyszín pedig a TF új épületbeli aulája.

A szervezők sportkurzusokat is indítottak a szeniorok számára, mivel az ismeretterjesztés mellett a program fő célja a 50 feletti korosztály megmozgatása, azaz a közös sportolás is.

A programban résztvevők együtt túráznak, teniszeznek, gyalogolnak és táncolnak, a mozgási lehetőségek köre a második félévben jelentősen bővül majd.

A sorozat eddigi előadói között szerepelt Radák Zsolt, a TF dékánja, Balczó András többszörös olimpiai és világbajnok öttusázó és Vitray Tamás tévériporter is.

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com