Széchenyi-díjak – Mandl József: külön öröm, hogy az MTA és a Semmelweis Egyetem terjesztett fel

0

Mandl József kutatóorvos azért örül különösen a Széchenyi-díjnak, mert a magyar tudományos értékrendet képviselő Magyar Tudományos Akadémia és pályafutása egyetlen munkahelye, a Semmelweis Egyetem terjesztette fel az elismerésre. „Külön megtiszteltetés, hogy az ott dolgozó rengeteg kiváló kutató közül engem választottak” – mondta az MTI-nek.

A professzor a májműködés- és a gyógyszeranyagcsere-kutatások terén elért nemzetközi szintű tudományos eredményeiért, valamint iskolateremtő egyetemi oktatói és tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként vehette át pénteken a díjat.

„Azokra az eredményeimre vagyok a legbüszkébb, amelyek a májban a szénhidrát- és a gyógyszer-anyagcsere, valamint az úgynevezett antioxidáns-védelem kapcsolataira vonatkoztak. Ez az a terület, az az intellektuális világ, ami engem akkoriban a leginkább vonzott. Munkacsoportom kimutatta, hogy a glikogén nevű szénhidrát lebontása közvetlenül befolyásolja a gyógyszerek többségének a méregtelenítését és a sejtben keletkező, vagy oda bekerülő oxidáló szerek elleni védekezést” – hangsúlyozta Mandl József.

Mint rámutatott, egy kutatóorvos számára az igazi cél az, hogy gyógyszerkutatásban eséllyel, érdemben vehessen részt, és ez számára az elmúlt tizenöt évben adatott meg.

Hozzátette: reméli, hogy azok a kutatások bizonyulnak majd a legeredményesebbnek, amelyek egy leendő, jelenleg a klinikai vizsgálatok második szakaszában lévő új magyar cukorbetegség-ellenes gyógyszer hatásmechanizmusára vonatkoznak. Ez egyben az egyes sejten belüli sejtszervek stresszállapotának betegségokozó hatását vizsgáló kutatási területet is kinyitotta a számára.

„Tekintettel arra, hogy a gyógyszerfejlesztés területén az utolsó pillanatokban is igen nagyokat lehet bukni, azt mondom, nem tudom, lesz-e ebből betegellátásban alkalmazott gyógyszer, de ha lesz, akkor a mi megfigyeléseink is elősegítették a sikerét” – fogalmazott.

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com