Nem kockázatos az abortusztabletta

1

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) döntése szerint az abortusztabletta biztonságos, a hatályos abortuszszabályozásnak és az orvos szakmai álláspontnak megfelelően alkalmazható – írta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) programvezetője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben. A TASZ a döntésre hivatkozva nyílt levélben kér felvilágosítást az egészségügyi államtitkárságtól, miért nem engedélyezi a tabletta alkalmazását.

Bence Rita tájékoztatása szerint a TASZ két év után most kapta meg az adatokat a GYEMSZI-től. Az államtitkárság korábbi közleménye szerint a tabletta használatával kapcsolatos „kockázatok továbbra is vita tárgyát képzik”. A TASZ ebben a helyzetben arra kíváncsi, melyek ezek a „rejtett kockázatok” – tette hozzá.

A programvezető felidézte, hogy a GYEMSZI már 2012-ben engedélyezte az uniós tagállamok többségében – többi között Ausztriában, a Benelux-államokban, Franciaországban és Skandináviában – is alkalmazott tabletta használatát, de azóta sem hozta nyilvánosságra az ezzel kapcsolatos dokumentációt.

A TASZ közérdekű adatigénylésének csak most, két év után tett eleget a hatóság – írta Bence Rita. A határozat szerint „a készítmény megfelel (…) a meghatározott feltételeknek, ezért (…) forgalomba hozatalát (…) 5 éves időtartamra engedélyezi” – olvasható a közleményben.

A GYEMSZI megállapította, hogy „a gyógyszer terápiás hatásossága klinikailag is biztosított, és az előny/kockázat aránya kedvező. (…) A fentiek alapján a gyógyszer maradéktalanul megfelel (…) a jogszabályi előírásoknak” – tartalmazza a határozat.

Bence Rita hozzátette, hogy a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium állásfoglalásában már 2005-ben kimondta, hogy az abortusztabletta alkalmazása nem vonja maga után a terhességmegszakítások számának növekedést, és kevesebb kockázattal jár, mint a műtéti beavatkozás.

A tabletta használatának tiltása nem indokolt, a műtéti beavatkozással szemben kevésbé terheli meg a női szervezetet, a magzati élet védelméről szóló törvény előírásai pedig nem sérülnek, nem lazul a terhességmegszakítás szabályozása – idézte a szakmai állásfoglalást a programvezető.

A TASZ ebben a helyzetben fordult nyílt levélben – a Patent Egyesülettel közösen – az egészségügyi államtitkársághoz. Ugyanis szerintük a dokumentumok azt bizonyítják, hogy az illetékesek elvégezték a megfelelő eljárásokat, kockázatelemzést, és megállapították, hogy a tabletta használata hatásos és biztonságos.

Ezért azt kérdezik Szócska Miklós államtitkártól, mi az akadálya a tabletta forgalomba hozatalának – közölte Bence Rita.

1 hozzászólás

Reply To Isvánné Bodnár Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com