Már szavazhat a közönség az év orvosára

0

Budapest, 2014. március 3., hétfő (MTI) – Megkezdődött a 2013-as Astellas-díj – Az év orvosa pályázat internetes közönségszavazása: az érdeklődők 115 jelöltre adhatják le voksukat március 16-ig.

A zsűri döntése szerint idén 115 jelölt kap lehetőséget arra, hogy a legjobbak közé kerülhessen. A voksokat március 16-án 22 óráig várják a szervezők a www.astellasdij.hu/evorvosa/vote/ weboldalon.

A közönségszavazáson idén is kizárólag a zsűri által döntőbe juttatott történetek vehetnek részt. A zsűri az előzetes értékeléskor nemcsak a döntősök körét jelölte ki, hanem közöttük rangsort is állított.

A rangsorban elfoglalt helyezés alapján a jelöltek pontokat kaptak, amelyet az internetes szavazásra automatikusan tovább vittek. A zsűri ezzel azonban csak a szavazás indításának pillanatában érvényes sorrendet határozta meg, a nagyközönség a beküldött voksok segítségével a rangsort bármilyen irányba megváltoztathatja. A voksolás pillanatnyi állását a nyilvánosság a toplistákon követheti nyomon – közölte Morva Gábor pályázati programvezető hétfőn az MTI-vel.

A közönségszavazás teljes ideje alatt mindenki csak egyszer voksolhat. Az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat közönségjelöltjei közül végül az kerül első helyre és nyeri ezzel a 2013-as Astellas-közönségdíjat, aki a zsűri által felállított rangsor és az internetes közönségszavazás összesített eredménye alapján a legmagasabb pontszámot éri el.

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com