Légylárva-terápia, a sebtisztítás bizarr eszköze

4

A Lucilia sericata, azaz a selymes döglégy lárvái az emberiség számára az orvosi piócákéhoz hasonló értékes gyógyerővel rendelkeznek. A lárvák nekrofágok, csak a halott szövetekre specializálódtak. Ezért az érintett bőrfelülettel érintkezve minden seblepedéket és gennyes váladékot eltávolítanak, így tudnak életveszélyes bakteriális fertőzéseket megelőzni.

A légylárvák gyógyító erejéről elsőként Napóleon orvosa, Dominique Larrey báró számolt be 1812-ben, aki észrevette, hogy a katonák azon sebei melyeket elleptek a lárvák, sokkal tisztábbnak bizonyultak. A lárvák kora a penicillin és az antibiotikumok feltalálásával háttérbe szorult. A modern orvostudomány a légylárvákat nemcsak akkor hívja segítségül, amikor amputáció fenyeget, hanem akkor is, ha cukorbetegség okozta fekélyről, a keringési rendszer zavarai miatt rosszul gyógyuló sebekről, vagy ágyhoz kötött betegek felfekvéseiről van szó.

A lárvák csodafegyvere, az orvosi piócákéhoz hasonlóan, a sebbe juttatott váladék. Ez a nyál valószínűleg a lárva önvédelmét szolgálja. Megtámadja a kórokozókat, az enzimek pedig eközben feloldják a seblepedéket, melyet el tudnak fogyasztani a kis állatok. A váladék serkenti az anyagcserét, ami gyorsítja a sebgyógyulást.

A lárvákat úgynevezett “biotasakokban” alkalmazzák, egyrészt, hogy a hatóanyagok célzottan a kezelendő felületre kerüljenek, másrészt, hogy megkíméljék a betegeket a lárvák látványától.

A kutató azon fáradoznak, hogy a selymes döglégy lárváinak hatóanyagából olyan sebkötésre szánt kivonatot készítsenek, mely ellenőrizhető módon bocsátja ki összetevőit. A megoldás még várat magára, mert az antibakteriális lárvaváladék több száz aktív molekuláinak összjátéka még megfejtésre vár.

A következő részben az immunrendszerünk védelmét szolgáló, kevésbé veszedelmes férgekről lesz szó.

Megosztás

4 hozzászólás

Írjon választ!