Afázia, a beszédtelenség állapota

2

A beszédkészség elvesztése egy olyan idegrendszeri eredetű kommunikációs zavar, amely leggyakrabban valamilyen agyi katasztrófa, vagy agykárosodással járó balesetek során következik be, féloldali bénulást okozva. Ha ez a bénulás a beteg jobb oldalát éri, akkor sérül a beszéd, az írás, olvasás és a számolás készsége. Az afáziás betegek száma növekszik a magas vérnyomás, az ér-, és szívproblémák, a cukorbetegség terjedésével, ami már a fiatalabb korosztályt is érinti.

Az agynak különböző területei vannak, melyek különböző funkciókat látnak el. Ha az agyi keringés baleset, trauma, agytumor vagy egyéb ok miatt felborul, agysejtek pusztulnak el az érintett területen. Az afázia esetében a bal agyféltekéhez tartozó területek sérülnek, melyek a legtöbb embernél a nyelvhasználatot érintő terület.

Ha a beszéd két alapfunkciójában, a kifejezőkészségben és a megértésben zavar keletkezik, korlátok lépnek fel. Testünk jobb oldalát a bal, bal oldalát a jobb agyfélteke vezérli. A bal agyfélteke lokális sérülése miatt a betegek nem képesek egyszerre több dologra figyelni, több dolgot csinálni.

Az afáziás betegek rehabilitációja komplex folyamat. Orvosok, pszichológusok, gyógytornászok és logopédusok intenzív terápiájával és nem utolsó sorban a család támogatásával érhető el, hogy a betegnek sikerüljön a kommunikáció által visszailleszkedni a társadalomba.

A megváltozott életkörülményeik miatt az afáziás betegeknek nem könnyű talpra állni. Beszűkült mozgástérrel, kommunikációs nehézségekkel küzdenek, a mindennapi élet dolgainak elsajátításához egy teljesen új életstratégiára van szükségük.

Szoros összhangban a beteggel

A strokos betegek 30 százalékánál marad vissza beszédkészség-korlátozottság. Az afáziás betegség megnyilvánulási formája egyénenként változó, megfelelő egyéni és csoportos terápiával sokat segíthetnek a beszédzavarral küzdőknek. Ha már a beteg állapota stabilizálódik a foglalkozásokat minél hamarabb célszerű megkezdeni, hiszen annál gyorsabban várható eredmény. A logopédus és beteg kétszemélyes együttdolgozása hosszú és küzdelmes folyamat, amelyben minden apró lépés fontos a darabokra hullott kommunikáció összerakásában. A siker sok mindentől függ, a beteg állapotától, a beszédzavar súlyosságától, a beteg korától, az együttműködési készségétől, a károsodás helyétől, típusától, mértékétől, és nem utolsó sorban a környezet megértő támogatásától.

A két nem között is eltérő gyógyulási eredmények mutatkoznak. A nők általában gyorsabban gyógyulnak, mint a férfiak. A stroke-ot követő első év során spontán javulás is történhet, mely jellemzően az első három hónapban a legjelentősebb. Az afáziás betegek rehabilitálása az első fél évben a legsikeresebb, a teljes siker azonban akár évekig is eltarthat.

2 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com