„Orvoskutatás 2013” – A felmérés eredményei

1

A Magyar Orvosi Kamara megbízásából végzett első hazai reprezentatív felmérést 2013 májusa és júliusa között a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatói folytatták le.

Az online, önkitöltős kérdőív az egészségügyben dolgozók élet-és munkakörülményeit, valamint testi-lelki állapotukat kívánta feltérképezni. Az adatok értékelésénél orvos és fogorvos külön-külön került áttekintésre, a két orvosi csoport közötti lényeges eltérések miatt.

A több mint ötezer felmérésre válaszolók többsége orvosként dolgozik, közel felük szakorvosként. Legtöbben kórházban, főállásban dolgoznak, ezt követik az alapellátásban és végül a szakrendelőkben dolgozók.

A kutatásból kiderült, hogy a magyar orvosok általában több állással is rendelkeznek. 25 százalékuk két, közel 12 százalékuk három, 5 százalékuk pedig négy vagy több munkahelyen dolgozik egy időben. Ügyeleti munkát a megkérdezettek közel fele lát el. A kutatás kiemelt kérdése a munkamegterhelés volt. Az adatok alapján az orvosok átlagosan heti 37,47 órát dolgoznak főállásban, 12,26 órát mellékállásban. Ebből az is kiderült, hogy 63 százalékuk érzi magát jelentősen túlterheltnek.

Hogyan látják a hazai orvosok jelenleg és a jövőben a magyar egészségügy helyzetét és ezen belül a saját helyzetüket?

A válaszadók több mint háromnegyede rossznak vagy nagyon rossznak látja az egészségügy helyzetét, a jövőre vonatkozóan 60 százalékuk rosszabbra vagy sokkal rosszabbra számít. Saját helyzetüket illetően jelenleg kevésbé pesszimisták, ellenben több mint 45 százalékuk romlást prognosztizál a későbbiekben.

Az orvosok testi-lelki egészségével kapcsolatos mutatókból az derül ki, hogy saját egészségi állapotát a megkérdezettek 50 százaléka jónak vagy nagyon jónak találja. A kutatás az orvosnők pályakezdésének speciális nehézségeit is láttatja, a spontán vetélések és a veszélyeztetett terhességek magas aránya miatt. A megkérdezett orvosok harmadát éri munkavégzés közben jelentős stressz.

A fogorvosok az orvos válaszolókhoz hasonlóan az egészségügy helyzetét igen rossznak, ugyanakkor saját helyzetüket kissé jobbnak gondolják. Időbeosztásukat tekintve 30,5 órát dolgoznak főállásban, 11,48 órát másodállásban, 2,46 órát ügyelnek és 4,41 órát töltenek munkához kapcsolódó utazással. A fogorvosok kevesebb munkavégzés közbeni feszült helyzetről és túlterhelésről számoltak be.

1 hozzászólás

Reply To Isvánné Bodnár Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com