Influenza – Újabb két kórházban tilos a látogatás

0

Budapest, 2014. február 26., szerda (MTI) – A Zala Megyei Kórház belgyógyászati osztályának „J” épületében látogatási tilalmat és felvételi zárlatot rendeltek el, valamint tilos a betegek felkeresése a budapesti MH Egészségügyi Központ (Honvédkórház) központi aneszteziológiai intenzív terápiás, illetve szülészet-nőgyógyászati osztályán, továbbá a PIC részlegen – közölték az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapján szerdán.

Az influenzajárvány miatt már eddig is több egészségügyi intézményben korlátozták teljesen vagy részben a látogatást.

Így tilos a betegek felkeresése a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház Rendelőintézetben a szülészet-nőgyógyászaton, a csecsemő- és gyermekosztályon, valamint az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályon, a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház, valamint a nagykállói Sántha Kálmán Szakkórház valamennyi gyógyító osztályán – közölte korábban az ÁNTSZ.

Nógrád megyében a Szent Lázár Megyei Kórház valamennyi osztálya zárva van a látogatók előtt, a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben pedig az újszülöttrészlegen, a gyermekgyógyászati, szülészet-nőgyógyászati és az infektológiai osztályon tilos a betegek látogatása.

A Fejér megyei tiszti főorvos a megye valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményében, minden osztályára kiterjedően péntektől rendelte el a látogatási tilalmat.

bed \ bhi

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com