Fogyatékkal élő és ép képzőművészek közös kiállítása a Zsolnay-negyedben

5

Pécs/Budapest, 2014. február 17., hétfő (MTI) – Fogyatékkal élő és ép képzőművészek munkáiból nyílt esélyegyenlőségi tárlat hétfőn a pécsi Zsolnay-negyed Kemence Galériájában Újrafestett valóság – Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében címmel.

Húsz mozgássérült – szájjal és lábbal festő, látható és kevésbé látható fogyatékossággal élő -, valamint húsz ép képzőművész képei először a Magyar Nemzeti Galériában voltak láthatók 2012-ben, miután az alkotók közösen dolgoztak egy hónapon keresztül a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a Poli-Farbe festékgyár kezdeményezésére. A rendhagyó tárlathoz időközben további művészek csatlakoztak, a művek egy része pedig tavaly nyáron a Római Magyar Akadémián is bemutatkozott az olasz-magyar kulturális évad keretében.

A pécsi kiállítást megnyitó Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár méltatta az összefogás erejét. A szervezőknek az eseményről kiadott sajtóközleménye szerint példanélkülinek nevezte, ahogyan a mozgássérült és az ép alkotók egymást segítve, inspirálva egy térben dolgoztak. Jelezte, hogy mivel 2012-es kiállítás nagy sikert aratott, az államtitkárság üdvözölte a folytatást.

Az újrafestett valóság kifejezés arra utal, hogy a kiállítást körbejárva a többségi társadalom másként, új nézőpontból gondolhat a mozgássérült művészekre és alkotásaikra – mondta Földesi Erzsébet, a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete elnöke, aki szerint a tárlat segít bebizonyítani, hogy a fogyatékossággal élők az épekkel azonos teljesítményre képesek, ha azonos feltételeket kapnak.

Az alkotások döntően Poli-Farbe-festékek, színező tinták és más anyagok felhasználásával készültek, így a művészeknek a hagyományostól eltérő technikával is meg kellett küzdeniük. A kortárs ép művészek különböző módon járultak hozzá a kiállítás sikeréhez: néhányan régi műveiket gondolták újra, sokan közösen is alkottak, egymás műveit egészítették ki. A tárlat eklektikusra sikeredett, az urbánus tájképfestészet mellett láthatók alkotások az absztrakttól a gesztusfestészeten át a figuratív alkotásokig.
A kiállítás március 10-ig látogatható, a belépés díjtalan.

gtr \ kpt

5 hozzászólás

Reply To Krisztina Csizmadia Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com