A rákot kimutató gyorstesztet fejlesztettek ki amerikai kutatók

0

Washington, 2014. február 26., szerda (MTI/Hszinhua) – A rákot percek alatt kimutató papír alapú tesztet fejlesztettek ki a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói, akik egereken sikerrel próbálták ki az új eljárást.

A rák jelenlétét vizeletmintából kimutató teszt a laterális áramlás elvét felhasználva nagyban hasonlít a gyógyszertárakban és drogériákban kapható terhességi tesztekhez – derül ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányból. A kutatók elgondolása az volt, hogy peptidekkel bevont nanorészecskéket a szervezetbe juttatva felerősítsék a vizeletben a daganat jelenlétére utaló és amúgy rendkívül nehezen észlelhető proteázok jeleit.

A Sangeeta Bhatia vezette kutatók elsősorban a fejlődő világban remélik kamatoztatni eredményeiket. A gazdaságilag elmaradottabb országokban az utóbbi években meredeken nőtt a rákos esetek száma, és a betegség különböző válfajai okozta halálozások 70 százalékát is a fejlődő világban regisztrálták. A rák korai megállapítása jelentősen javíthatná a betegek kilátásait, a fejlett világban széles körben alkalmazott mammográfiához és a kolonoszkópiához hasonló szűrővizsgálatok azonban túlságosan is drágák az elmaradott egészségügyi infrastruktúrával bíró országok számára.

Bhatia és kollegái 2012-ben mutatták be szintetikus biomarker technológiájukat, amely alkalmas a rákos áttétek kialakulását lehetővé tévő mátrix metalloproteinázok (MMP-k) észlelésére. Ezt a technológiát továbbfejlesztve alkották meg a papír alapú tesztet.

Az antitestekkel teli, nitrocellulózzal bevont papírcsík a vizeletből egereknél pontosan kimutatta a béldaganatok, de a vérrögök jelenlétét is. (Az MMP-k ugyanis a sejtek közötti szövetek lebontásával akut elzáródást okozhatnak az erekben.)

Sangeeta Bhatia szerint ez az első lépés egy olyan eszköz kifejlesztése felé, amely majd az embereknél is alkalmazható lehet. Elképzelésük az, hogy először nagy kockázatú csoportokra – korábbi rákbetegekre vagy azok rokonaira – szabják a tesztet. Az eljárás jelenlegi állása szerint a páciensek a vizeletteszt elvégzése előtt a nanorészecskéket tartalmazó injekciót kapnának. Hogy a módszert kényelmesebbé tegyék, a tudósok most egy olyan nanorészecskeformulán dolgoznak, amelyet a hosszú távú monitorozást lehetővé téve beültetnének a bőr alá.

kpt \ bsa

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com